Életmódom

20201408Sze

Betűméret

Megjelenés

Profil

Menüstílus

Kezelőpanel


Kezeljük egyenrangú partnerként gyermekeinket!

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Szülőnek lenni sosem fáklyás menet. Napjaink modern társadalma számos konfliktus- és veszélyhelyzetet rejt magában, melyektől igyekszünk megóvni gyermekeinket. Ám nem lehetünk mellettünk a nap 24 órájában, hogy fogjuk a kezüket, képesnek kell lenniük saját döntéseket hozni. No, de mit tegyünk, ha ezek a döntések balul sikerült helyzetekhez vezetnek?

A helikopter-szülő effektus
Ezt a manapság egyre divatosabb jelzővel azokat az anyukákat és apukákat illetik, akik folyamatosan a gyermek körül „repkednek” – nagyon minimális saját teret hagyva ezzel a kicsik számára. Pedig a csemetéknek is szükségük van magán szférára. Ha mindent megoldunk, elintézünk helyettük, nagyon sokat árthatunk személyiségük kiforrásában. Útját álljuk, hogy kialakulhasson bennünk a megfelelő mértékű önállóság, ami pedig nagyon fontos tulajdonság. Hiszen nem lehetünk mindig ott, hogy helyettük cselekedjünk, az óvodában, iskolában, és később majd a munkahelyen is saját maguknak kell helytállniuk, teljesíteniük.

Nem régiben nyilvánosságra hoztak ausztrál tudósok egy erre a témára irányuló tanulmányt. A Macquarie Egyetem Érzelmi Egészségügyi Központjában 200 lurkó életét figyelték meg három-négy éven át, és az utolsó vizsgálattól számított ötödik évben újra. Konklúziónként a következőt vonták le: azok a gyerekek szorongásosabbá, gátlásosabbá váltak, akik életében szüleik jóval tetemesebb részt vállaltak, mint ahogyan az ideális volna.

Sok szülő nem tulajdonít nagy jelentőséget gyermeke szorongásos megnyilvánulásaira, mert úgy gondolja, a kicsi úgy is kinövi majd – azonban ez nem így van! A szorongás komoly mértékeket ölthet, hogyha nem kezelik időben. Önértékelési zavart okozhat, és csorba önbecsülést eredményezhet a gyermek fejlődése során.

Ráadásul, a túlzott szülői féltés meggátolja a gyermek félelemérzetének létrejöttét – emiatt pedig nem lesz képes időben reagálni az őt érő lehetséges veszélyhelyzetekre. De az sem kizárt, hogy bénult pánikkal válaszol majd a veszélyt értelmezni próbáló túlterhelt idegrendszere.

Nem szabad mindig minden terhet levenni a csemeték válláról. Ha mindentől megkíméljük, nem lesz képes elég élettapasztalatra szert tenni. Szüksége van rá, hogy átéljen néhány kudarcot. Ösztönöznünk kell arra, hogy saját maga tegyen azért erőfeszítéseket, hogy elérjen bizonyos dolgokat. Ha egyedül ér el egy-egy célt, sokkal magabiztosabb lesz és megnövekszik az önbizalma. Nekünk, szülőknek a felelőssége, hogy ambíciók és megfelelő énkép alakuljon ki gyermekünkben.

Hogyan kezeljük a konfliktusokat?
Szülőként mindig az lebeg a szemünk előtt, hogy gyermekünket boldog, sikeres felnőtté neveljük. Ehhez mérten igyekszünk terelgetni, már egészen pici korától kezdve. Azonban sosem szabad elfelejtenünk, hogy minden embernek más személyisége van – még az ikreké is eltér egymástól. Ebből adódóan, ami az egyik csemeténél bejött, a másiknál nem biztos, hogy sikerült érünk el. Ami viszont minden gyerkőcnél célravezető: ha egyenlő félként kezeljük, ahelyett, hogy azt éreztetnék vele, hogy a szülő mindenekfelett áll.

Ami nagyon fontos, hogy sose a düh beszéljen belőlünk. Ha a gyerek valamivel felbosszant, mindig vegyünk egy nagy levegőt és higgadjunk le, mielőtt leteremtenénk őt. Sose mondjuk rá, hogy rossz gyerek – hiszen nem ő, hanem a tanúsított viselkedése az. Üljünk le, és mondjuk el neki, hogy amit tett vagy mondott, az miért helytelen. Fontos, hogy megértse az ok-okozati összefüggést. Kérdezzük meg tőle, hogy miért viselkedett úgy a kérdéses helyzetben, és magyarázzuk el neki, hogy mi lett volna a helyes reakció. Ne azt érezze a gyerek, hogy anyu és apu leereszkednek hozzá, beszélgessünk úgy vele egyenrangú félként. Éreztetnünk kell csemeténkkel, hogy nem parancsolgatni akarunk neki. Habár mi vagyunk a felnőttek, a gyereknek is vannak jogai – melyek közül az egyik alapvető a döntéshez való joga. Ha kényszerként él meg dolgokat, állandó konfliktushelyzetben érzi majd magát.

Ha a kicsit folyamatosan büntetjük, azzal valóban nem neveljük, csupán annyit érünk el, hogy titkolózni fog előttünk. Az lesz fontos számára, hogy minden áron elkerülje a megrovást, nem pedig az, hogy megfelelően viselje magát. Másként fog viselkedni mikor szem előtt van, és másként mikor más környezetben.

Bizonyos helyzetekben, mikor eszköztelennek érezzük magunkat, van hogy elcsattan egy pofon. Ilyenkor a szülőnek bocsánatot kell kérnie a gyerektől, és elmagyaráznia neki, hogy miért szakadt el a cérna. Egy pofon után a csemete is, és mi magunk is rosszul érezzük magunkat: míg gyermekben szégyenérzetet és kiszolgáltatottságot kelt, bennünk bűntudatot. Nem sugallhatunk felsőbbrendűséget a kicsik felé – fizikai erőfölénnyel pedig pláne nem! A gyereknek ezzel nem csak fizikai sérülést okozhatunk, hanem lelkit is.

Akinek esetleg gyakrabban eljár a keze, az gondoljon bele abba, hogy a veréssel épp az ellenkezőjét tanítjuk a kicsinek, mint ami a valódi célunk. Hiszen hogyan várjuk el a gyerektől, hogy tisztelettudó legyen másokkal és udvarias, hogyha otthon azt látja, hogy a konfliktuskezelésre az agresszió a megoldás? Nem mellesleg, az erőszak nagymértékben visszaveti az önbizalmat, hibás önértékeléshez vezet és komplexusokhoz.

Tökéletes szülő nincsen
Képtelenség, hogy mindig kiegyensúlyozottak legyünk, hiszen nem vagyunk robotok. A rohanó mindennapok rövidtávon leszívják az ember energiáit. A gyerek körüli dolgok, az otthoni teendők, a munka… ember legyen a talpán, aki a nap 24 órájában minden területen képes 100%-on teljesíteni. S ahogy tökéletes szülő se, úgy tökéletes gyermek sincs. Hogyan várhatnánk el tőlük olyat, amit mi magunk sem tudunk véghezvinni? Szakemberek szerint, hogyha egy szülőpáros legalább 70-80%-ban aszerint neveli gyermekét, mint azt elvárja magától, akkor már több, mint jó szülő.

Mindenekelőtt magunkban kell letisztáznunk, hogy milyen szempontokat kövessünk gyermekünk nevelése során. Tulajdonképpen, némiképp szükség van saját önismeretére, önelemzésére, hogy valós követelményeket állíthassunk magunk, mint szülő elé – és ezáltal cseperedő csemeténk elé is.

Együtt éljünk, és ne egymás mellett!
Bármennyire elfoglaltak legyünk is, minden nap jusson idő közös tevékenységekre. Ilyenkor igyekezzünk arra törekedni, hogy a gyerek vegye át az irányító szerepet. Hagyjuk, hogy az ő ötletei érvényesüljenek – ezzel fejleszthetjük kreativitását, és kipróbálhatja magát irányító szerepen is. Így meglesz az egyensúly: egyébként anya és apa a főnök, de van néhány óra, mikor a csemeténél van a gyeplő, övé a döntési jog.

Legyünk spontánok, és akkor se szorítsuk a gyereket korlátok közé, hogyha ötletei túl merészek, esetleg balesetveszélyesek. Ilyenkor szintén egyenrangú partnerként magyarázzuk meg neki, hogy mi miért nem tartjuk olyan klassznak, amit csinálni szeretne. Hogyha megérti, legközelebb ösztönösen kerülni fogja a hasonló szituációkat, mert tudja, hogy milyen hátránya származhat belőlük.

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond
Ha annyi 50-esem lenne, ahányszor én ezt hallottam a környezetemben, valószínűleg eljutottam volna már Disneylandbe. Határozottan úgy gondolom, hogy minden csak nevelés kérdése. Hogyha már kiskorától kezdve nem olyan mondatokat hall a gyerek, mint az „Én vagyok a felnőtt, az van amit én mondok”, vagy mondjuk mint az előszeretettel használt „Mert azt mondtam!”, nem lehet nagy gond a későbbiekben sem. Hogyha már kicsiként megérti, hogy mit miért kell úgy tenni ahogyan, nagyobb korára képes lesz különbséget tenni jó és rossz között. Ahogy arra is, hogy helyesen mérje fel az adott helyzetet, és ne a pillanatnyi megítélése alapján hozzon döntést.

Kamasz korukra felelősségteljes, érett gondolkodású tinédzserek lesznek, akikkel nem kell mindennapi dac-harcokat folytatni. Persze ugyanúgy átélnek majd kríziseket, és gördülnek eléjük akadályok. De mikor eljönnek ezek az idők, nem fognak félni hozzánk fordulni a folytatni. Persze ugyanúgy átélnek majd kríziseket, és gördülnek eléjük akadályok. De mikor eljönnek ezek az idők, nem fognak félni hozzánk fordulni a problémáikkal. Merni fognak tanácsot kérni tőlünk, mert fel sem merül bennük, hogy támogatás helyett letolást kapnak csak, és intő szavakat.

Ne feledjük, nem gyermekünk útját kell előkészíteni a felnőtt létre, csupán őket kell felkészítenünk az útra. Hogyha megtanítjuk nekik, hogy a boldogság nem állandó, kevésbé érzik majd stresszesnek a világot. Egyenrangú félként nevelve őket pedig biztosak lehetünk benne, hogy bármilyen impulzus éri őket, mi leszünk az elsők, akikkel szívesen megosztják a történéseket.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmark

Gép- és kütyüparádé

Óriás lépésekkel a technika világában
Kütyük, melyek „hozzánkragadnak”

Szex-Szerelem

Mire vágysz igazán? Szerelemre vagy csak szexre?
Szerelem vagy csak vérpezsdítő szex?

Autó-motor

Vásárolnál vagy csak álmodozol a leendő gépjárművedről?
Gépjárművásárlóknak és/vagy álmodozóknak

Szépség-Csábítás

Szépségünk ápolása = sikeres csábítás! Segítünk pár tuti tippel!
Csábítanál?! Segítünk pár tuti tippel!

Házikedvencek

Kedvenceink, akik a család részévé váltak
Házikedvenceink vagy családunk tagjai?